Az Európai Unió 2017. június 13-án, kedden aláírta a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezményt (Convention on preventing and combating violence against women and domestic violence). Az Európa Tanács égisze alatt létrehozott egyezményhez való csatakozáshoz 2011. május 11. óta áll nyitva a lehetőség. A konvenció 2014. augusztus elsején lépett életbe, hazánk 2014. március 14-én írta alá.

Az Európai Bizottság tavaly márciusban tett arra javaslatot, hogy az EU csatlakozzon az isztambuli egyezményhez, az uniós parlament pedig novemberben a folyamat felgyorsítását sürgette. A dokumentumot Vera Jourová uniós igazságügyi biztos és az EU soros elnökségét akkor ellátó Málta képviselője írta alá a ceremónián, ahol Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára is jelen volt. Az Európa Tanács üdvözölte az Unió aláírását, hiszen az EU szervezetként való csatlakozása erős politikai jelzést küld az unió tagállamainak az egyezmény ratifikációjának szükségességéről. Az isztambuli egyezményt az Európai Unió összes tagországa aláírta, közülük ugyanakkor eddig csak tizennégy ratifikálta: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Málta, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország és Szlovénia. A szerződést a tizennégy érintett uniós tagállamon felül kilenc másik ország ratifikálta. Az aláírást követően el kell fogadni a konvenció rendelkezéseit, amelyhez az Európai Parlament jóváhagyása is szükséges.

Az egyezmény célja az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők büntetlenségének megszüntetése. A konvenció az első nemzetközi jogi eszköz az erőszakot elszenvedő nők védelmében, de a családon belüli és párkapcsolati erőszak minden más aspektusára is kitér, többek között az erőszak tanúivá váló gyermekek védelmére is. Ez az első nemzetközi egyezmény, amely tartalmazza a nemek definícióját, figyelembe véve a biológiai nemen kívül a társadalmi nem kategóriáját, amely a nőkhöz és a férfiakhoz sajátos szerepeket és viselkedésformákat társít. Az egyezmény felsorolja a nők ellen elkövetett bűncselekmény kategóriákat, köztük a nők nemi szervének megcsonkítását, a kényszerházasságot, a fenyegető zaklatást, a kényszerabortuszt és a kényszersterilizálást. Ez azt jelenti, hogy az egyezményt ratifikáló államoknak fontos, korábban a jogszabályokban nem szereplő bűncselekményi formákat kell megállapítaniuk, cselekményeket büntethetővé tenniük. Azt az egyértelmű üzenetet közvetíti, hogy a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak nem magánügy. Éppen ellenkezőleg, a családon belül elkövetett bűncselekmények különösen traumatizáló hatásának a kiemelése érdekében súlyosabb büntetést lehet kiszabni az elkövetőre akkor, ha az áldozat házastárs, élettárs vagy családtag.

A jogi eszköz szerkezete a „négy P-n” alapul: Prevention (megelőzés), Protection and support of victims (az áldozatok védelme és támogatása), Prosecution of offenders (az elkövetőkkel szembeni büntetőeljárás) és Integrated Policies (integrált irányelvek). Minden terület egy sor konkrét intézkedést irányoz elő. Az Egyezmény kötelezettségeket határoz meg a nők elleni erőszakról való adatgyűjtéssel és ezzel kapcsolatos kutatásokkal kapcsolatban is (11. cikkely). A negyedik cikkely megtiltja a hátrányos megkülönböztetés több típusát, kimondva: a feleknek anélkül kell megvalósítaniuk az egyezmény előírásait, különösen az áldozatok jogainak védelme tekintetében, hogy bármilyen fajta hátrányos megkülönböztetéssel élnének.

Magyarország 2014. március 14-én írta alá az isztambuli egyezményt, ám ratifikációjára még nem került sor. 2015-ben a parlament 42 igen, 129 nem, 22 tartózkodás kíséretében elutasította  ratifikálást szorgalmazó indítvány tárgysorozatba vételét. Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint ezt a munkát a kifejezetten erre a célra létrehozott, a Nőkkel Szembeni Erőszakkal Foglalkozó Munkacsoport végzi, amint a feltételeket teljesíteni tudják, döntés születik a ratifikáció kérdésében is. A folyamat egyik fő akadálya, hogy Magyarország még több pontban nem teljesítette az egyezményben foglaltakat. Vagyis több jogszabályt, így a Büntető törvénykönyvet is módosítani kellene és intézményrendszereket kellene kialakítani. Az Európa Tanács bizottságának tanulmánya szerint nincs például törvényi garancia arra, hogy az ügyész a családon belüli erőszak és a szexuális erőszak mindegyik (ne csak a súlyosabb) formája esetén büntetőeljárást indíthasson. Magyarországon a rendőrök nem kapnak külön rendszeres szakmai képzést, hogyan lépjenek fel a nők ellen irányuló erőszak esetén, miként avatkozzanak be ilyen esetekben, vagy milyen módon akadályozzák meg az erőszakot, valamint Magyarországon nem foglalkozik professzionális szakértők által bonyolított intervenciós program az erőszakot elkövető férfiakkal. Nincs olyan intézményrendszer sem, amely segítséget nyújtana az erőszakot elszenvedett nőknek. A magyarországi ratifikációnak a gátját jelenti továbbá, hogy a Férfihang Civil Társaság a magyar férfijogi és apajogi érdekvédelmi szervezetekkel karöltve fellépett az egyezmény ellen egy online petíció formájában, amelyet a miniszterelnöknek és a parlamenti pártok frakcióvezetőinek juttattak el. Ezzel egy időben a CitizenGo szintén online petíciót indított, amelyben az igazságügyi minisztert és a parlamenti pártok frakcióvezetőit szólították meg.

Forrás:

MTI

Európa Tanács

Szerk.: Pató Viktória Lilla

Bármelyik házastárs kérheti a házasság felbontását, ha megítélése szerint a házassága véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Ha másik peres fél hasonlóan nyilatkozik és a jogszabályban írt járulékos kérdésekben egyező álláspontra tudnak helyezkedni, úgy nincs szükség a házasság megromlásához vezető okok bíróság általi feltárására.

A Ptk szerint a közös gyermekek szülői felügyeletének gyakorlása, a gyermektartásdíj, az utolsó közös lakás használata és a házastársi tartás kérdésében kell megállapodásra jutni a feleknek.

A házassági perekben nincs ügyvéd kényszer. Házassági bontóperben bármelyik fél benyújthatja a bíróságra a keresetlevelet, ha úgy érzi, hogy a házassága teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott.